Az állatvédelem kérdése

Az emberi felelőtlenség és nemtörődömség nem ismer határokat. A Biblia szerint Isten a következő szavakkal bocsátotta útjára az embert: "Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá: és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon."

Ezzel a hatalommal bizony nagyon könnyelműen gazdálkodunk, feledvén, hogy a növények, az állatok éppúgy Isten teremtményei. Percenként kihal Földünkön egy növény- vagy állatfaj, és ebben mi, emberek vagyunk a főbűnösök. A környezetszennyezés, a felelőtlen erdőirtás -- mind hozzájárulnak Földünk vegetációjának pusztulásához.

Az állat és az ember közti legfőbb különbség, hogy míg az állatot ösztönei vezérlik, addig az ember gondolkodó lény. Mégis, milyen könnyen ütünk agyon egy bogarat, mert pusztán a léte zavar minket; bele sem gondolva, hogy szerencsétlen állatot csak az életösztöne vezérli, s egy kézlegyintéssel elintézzük a dolgot: "Van belőlük úgyis elég!" De meddig?!

A kutya ősidők óta az ember legjobb barátja: "De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra, egyetlen leszel a számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra. Ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem" -- mondta St. Exupéry ‘A kis herceg’ című regényében. Ugye mennyire aktuális lenne ma is ez az idézet?! Ma, amikor millió kidobott, megunt állat kóborol az utcákon, nem vesztve el a reményt, hogy egyszer meglelik gazdájukat, aki őket rútul cserbenhagyta. Az állatmenhelyek zsúfoltak, segítőik maroknyi csoportja kísérli meg a lehetetlent: átmeneti szállást biztosítani, otthont találni ezeknek a kitaszított jószágoknak. Újra meg újra felveszik a harcot a reménytelenséggel, az emberi szívtelenséggel és a piaci viszonyok könyörtelenségével. Az egyre romló életszínvonal felerősíteni látszik e szervezetek létének szükségességét, hiszen egyre többen válnak meg társuktól, s ez általában nem az elszegényedő és tönk szélére jutott emberekre jellemző, akik önmaguktól is megvonják a falatot, hogy kedvencük jóllakhasson. A felelőtlen és kegyetlen gazdák, azok, kik nemtörődömségükkel mérhetetlen szenvedést okoznak kedvenceiknek.

Az állatokról szóló filmek vetítése, regények elolvasása hatására rengetegen lepik meg önmagukat vagy gyermekeiket házikedvenccel, ám a kezdeti lelkesedés gyakran igen hamar alábbhagy, amikor rádöbbennek, hogy a karácsonyra kapott kiskutya, a fehér húsvéti nyuszi törődést, gondoskodást igényel, nem lehet a sarokba hajítani, mint egy megunt játékszert. Ezek a állatok bizony gyakran az utcára kerülnek, jobb esetben az állatmenhelyek létszámát gyarapítják. S bár a különböző állatvédő szervezetek dolgozói nagyon sokat tesznek ezekért az állatokért, csodákra ők sem képesek, amíg az alapvető morál nem változik meg, a probléma mindig aktuális lesz. A menhelyek lakói közül általában a szép küllemű, illetve pedigrés állatok könnyebben gazdira találnak. Az idősebb, "csúnya" vagy beteg állatokra gyakran halál vár.

Sajnos eme telepek befogadó képessége is véges, és nagyon kevés pénz áll rendelkezésükre a működéshez is. A sintértelepeken az állatokat 7 napig kötelező tartani, utána elaltathatóak. Az altatás a humánusabb megoldások közé tartozik, de sok helyen saját kezűleg intézik el a problémát, határtalan szenvedést okozva az egykori kedvenceknek. Se szeri, se száma azoknak a szerencsétlen állatoknak, melyek, kísérleti laborok alanyai közt, illetve állatviadalokon tűnnek fel, ahol a halál megváltás számukra.

Lássuk csak, mit is takar az úgynevezett humánus módszer: az elaltatás.

Nemrég alkalmam volt saját szememmel végignézni egy ilyet. Két kutya, két megunt kedvenc -- az egyik egy beteg roti, a másik egy idős tacskó keverék volt --, melyeket el kellett altatni. A rendelő felé közeledvén a kiskutya izgatottá vált, bár éppúgy, mint nagytársának szemeiből, bizalom áradt felénk. Iszonyúan fájt, hogy nem tudunk rajtuk segíteni és hatalmas lelkiismeret furdalás gyötört. Míg az orvosra vártunk, félelem váltotta fel az előbbi érzést. A kicsi reszketve próbált menekülni, majd behemót társához bújt védelmet keresve, aki megadással és nyugalommal tűrte életének íly rút végét. A gyógyszer, amelyet az orvos beadott, tényleg pillanatok alatt végzett a két szerencsétlen állattal. Testüket még sokáig mozgatta a rángógörcs. A látvány szörnyű volt. A kedves kutyusok, nemrég még bizalommal tekintettek a világra, s egy kis szeretetért, simogatásért boldogan csóválták farkukat, megnyalva a simogató kezet. Most itt fekszenek mereven, élettelenül, földi pályafutásukat egy szemetesben végezvén.

Szomorúság és szégyen mardosta a szívem, s a tehetetlenségtől potyogtak a könnyeim. Ezek csak állatok -- sokan ezzel intézik el a dolgot, de arra nem gondolnak, hogy ők éppúgy éreznek, mint mi. A gazdiért készek akár az életüket is feláldozni. Sok ember tanulhatna tőlük némi tiszta érzést, a mai materiális középpontú világban. Például önzetlenséget.

S még nem szóltunk az állatkínzás egyéb formáiról, melyekbe az emberek belekényszerítik "kedvenceiket". Állatok milliói pusztulnak el mérhetetlen szenvedés és fájdalom után, s az illetékes hatóságok ezt általában tehetetlenül szemlélik (gyakran a szükséges törvények hiánya miatt). Egyesek agressziója és könyörtelensége határtalan. Némely országokban a kormány támogatásától biztosítva, hatalmas nézőközönség mellett zajlanak ezek a kínzások. (Ilyenek a bikaviadalok, ahol is az állatot legyilkoló matadort hősként ünneplik.)

Aztán ott vannak még a bundájuk, agyaruk miatt elpusztított állatok. Indiában, a mangrove erdőkben maradt fenn a legnagyobb tigrispopuláció. Bár ezek a nagymacskák többségükben emberevők, a helybéliek mégsem bántják őket, inkább vállalják az esetleges emberáldozatokat, mert tudják: amíg ott tigrisek élnek, az erdő is biztonságban van, például az illegális fakitermelőktől.

A sort a végtelenségig folytathatnánk. Ehelyett arra kérem kedves olvasóinkat, nézzenek magukba egy kicsit, gondolkozzanak el a fent elhangzottakon. Sokan befogják szemüket és fülüket, vagy egyszerűen nem vesznek tudomást arról, ami körülöttük zajlik. "Amiről nem tudok, az nem is fáj." Ismerős, ugye, az a 3 majom, mely a mai világunkra még mindig nagyon jellemző.

Törődjenek többet környezetükkel és a körülöttünk élő állatokkal! Higgyék el, nem haszontalan cselekedet ez, mert így az utókor is megismerheti azt a csodálatos harmóniát, amelyet a növény- és állatvilág egysége alkot, hiszen "A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!"

Befejezésül álljon itt mottóul egy idézet Váci Mihály egyik verséből, melyet mindenki megszívlelhet:
 

"Nem elég a jóra vágyni,
A jót akarni kell,
És nem elég a jót akarni,
De tenni, tenni kell.
A jó szándék kevés,
Több kell: az értelem.
Mit ér a hűvös ész,
Több kell: az érzelem."

Molnár Mariann,
Szőke Krisztina