A Gödi Civil Fórum levele Göd város vezetéséhez  (2001. 05. 21.)


Folyamodvány


Válasz


Tisztelt Szegedi Sándor Polgármester úr,
Tisztelt Önkormányzati Képviselők!



A Gödi Civil Fórum 11 gödi civil szervezet szövetségéből jött létre azzal a céllal, hogy a civil kontrolt megvalósítsa az önkormányzat működésében. Szervezetünk minden tagja egyetért azzal, hogy ennek megvalósulási formája és alapja a széleskörű tájékoztatás és az együttműködés.

Ennek a jegyében a azzal kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy a meghívó mellett, a továbbiakban megkapjuk a testületi és bizottsági ülések teljes előkészítő anyagát.

Kérem, tegyék lehetővé, hogy szakértőinkkel bekapcsolódhassunk a döntéselőkészítési folyamatba, hogy az önkormányzati bizottságban egy-egy külső tagot delegálhassunk.

A testületi üléseken képviselőnk részére hozzászólási jogot kérünk, a testületi tagokkal egyező mértékben.

Megragadom az alkalmat egyúttal arra, hogy a tagjainkat foglalkozatató további két témában kérést fogalmazzak meg.

A Samsung építkezése nagy érdeklődésre tart számot, és a közérdeket érintő, ha a város területén ilyen volumenű ipari építkezés indul. Az 1997.évi LXXVIII.törvény 3. § 2. bek. és a 9. § 3.bek. alapján kérem, hogy Polgármester úr tartson közmeghallgatást. Nagyon közeleg a létesítmények akadálymentesítésének határideje. Szeretnénk felvenni a kapcsolatot az akadálymentesítési program előkészítésének felelősével, hogy bekapcsolódhassunk az előkészítő munkába.

Tisztelt Polgármester úr, a Gödi Civil Fórum vezetősége személyes meghallgatást kér Öntől, egy előre egyeztetett időpontban, majd ezután szeretnénk bemutatkozni az Önkormányzati képviselőknek is.

Kéréseink teljesítésével kapcsolatos fáradozásukat előre is köszönöm.

Göd, 2001. május 21.

Tisztelettel,

Berta Sándor
elnök

 


http://www.godiek.hu/~berta